Légifelvétel

Régen, no nem is olyan régen közszájon forgó szólás volt az "ásd el magad".

"Nem tetszik a véleményed, ásd el magad!"

"Hagyjá' már békén, ásd el magad!"

Továbbá buzdították arra is embertársaink egymást, hogy szerezzenek be "ásd el magad" felszerelést, az előbbi szövegösszefüggésben.

Fene se gondolta volna, hogy ez nem puszta szellemeskedő bemondás marad, hanem állami intézkedés szintjére emelkedhet, még ha nem is kellemetlenkedő személyek elhallgattatására, hanem "szociális jelleggel".

A temetők EGY KÜLÖN RÉSZÉBEN "sajáterős" temetéssel, sírásással és a szokásos halottöltöztetés és mosdatás saját végrehajtásával, így kedvezőbb árakkal segítenék ki a rászorultakat, akik már nem tudják megfizetni temettetés költségeit. (Hogy azokkal mi lesz, akik rokonok nélkül halnak meg, nem tudom, biztos foglalkozik velük a mindenható állam.)

A rezsicsökkentés új fejezetéhez, sajátos változatához érkeztünk, amely messze túlmutat önmagán. A rezsicsökkentés populista intézkedés, tagadja a rászorultsági elvet, elszakad a valóságtól, költségektől, hamis érzeteket épít az állampolgárokban, miszerint az állam bácsi majd megoldja a problémákat az „állam pénzén”, ami a köz pénze. Itt nem mindenki kap segélyt, csak a "rászorulók", de majd jól láthatóan.

A temetkezés azért kicsit más. Itt nem arról van szó csupán, hogy letekerjem vagy feltekerjem a radiátor szelepét, nem arról, hogy nem locsolok a kertben, nem is arról, hogy most jobban és nyugodtabban fogok élni, mert az állam az előbbi kérdésekben beavatkozott és "helyettem és nélkülem" fizeti a költségek egy részét. A szociális temetés az ember egyik legmélyebb lételméleti jellegű kérdését érinti, az átmenetet az ismeretlenbe, az elmúlás borzalma elleni küzdelem utolsó földi lehetőségét. Azt, amely az emberi faj egyik lényegi sajátossága. A végtisztesség a kérdés, az utolsó út, a búcsú.

(kép: Antonio Canova: Maria-Cristina d'Austria síremléke, Bécs, Augustinerkirche)

Természetesen el lehet és el is kell gondolkodni a végtisztesség árának kérdéséről, a terhek csökkentéséről, az abban történő segítségnyújtásról, ám talán erre léteznek az állam bácsinál avatottabb szervezetek is. Valaha, néhány száz éve, azon embereket, akiket valami oknál fogva nem temethettek el a hozzátartozói, netán szegény volt, vagy számkivetett, a Kapucinusok rendje karitatív feladatként biztosította a gyászszertartást. A pontos körülményeket nem ismerem, csak az eredményt, amennyiben Európa számos országában a Kapucinus rend kolostorai igazolhatóan foglalkoztak az efféle szolgáltatásokkal. Itáliában például több helyen - Palermóban, Urbinóban - maradt fenn katakomba vagy egyéb temetkezési hely, ahol láthatók a befogadott holtak. Volt közöttük púpos, árva gyermek, gyilkos. Természetesen nem az a lényeg, hogy a holttestek mumifikálódva ma megtekinthetők, hanem az, hogy volt szervezet, amely ilyen feladatot végzett. Ma miért ne lehetne ilyen irányban haladni? Ha nem tévedek, létezett az önkormányzatoknál a temetési segély intézménye. Egyes munkaadók is adnak hozzájárulást. Lényegében létezik ez az igény, lényegében léteznek ilyen megoldások. És nem a temető sarkában, hanem a többi elhunyt között temetkezhet az is, aki nem volt olyan helyzetben (vagy a rokonok nem voltak abban a helyzetben), hogy a teljes költséget kipengessék. Miért kell ennek ellenében létrehozni egy rendszert, háztáji sírásással, halottmosdatással és öltöztetéssel? És ha valaki netán hamvasztatni kívánná magát, akkor a rokonok égetnék el a testet? Nem abszurd ez az egész? Vagy az állam biztosítaná a máglyát? Nincs helye szellemeskedésnek ebben a kérdésben, így nem fűzöm tovább a logikus lehetőségeket.

Talán szerencsésebb lett volna, ha gondoskodó állam apuci inkább felnőttnek nézne, és ha segíteni akar a kérdésben, akkor megkérdezne tán bennünket, no meg az egyházakat, karitatív szervezeteket, hogy ugyan, milyen tisztességes megoldást lehet erre a helyzetre találni?

Kényes kérdésbe sikerült már megint belegázolni, és azt hiszem, megint az látszik, hogy a nagy központi buksisimogatás eredménye nem a megnyugvás, hanem a rossz szájíz lesz. Állambácsi nem tud másképp viselkedni, csak mint elefánt a porcelánboltban. Vagy mint elefánt a ravatalozóban.