Légifelvétel

Nem tudhatom, másnak mit jelent, nekem szülőhazám ez az ország. Belőle nőttem, úgy ahogy nőttem, itt tanultam írni, olvasni, számolni. Engem arra tanítottak, és én azt olvastam, és azzal is számoltam, hogy csak a tisztesség és a mások – személyek és javaik – tisztelete lehet a derűs és nyugodt élet kiindulópontja. Sokan vagyunk így, és ez örömmel tölt el.

Természetesen mindig tudtam, hogy mások másképp gondolkodnak, és természetes módon, mert valami más forrásból, vagy ki tudja miképp, de mást hallottak vagy értettek, más értékeket tettek magukévá. Ezekkel a más életeszményt követő honfitársaimmal a legkülönbözőbb élethelyzetekben találkozom. Sokszor ők azok például, akik már januárban azt nézik, hogy mikor lehet úgy kivenni a szabadságot, hogy a lehető legkevesebbet kelljen a munkahelyen időzni. Mindemellett folyamatosan panaszkodnak. Mert nekik betegesebbek a gyerekeik, nekik mindig közbejön valami, ha más nem, akkor a munkaidő vége. Ilyen emberek például azok is, akik idegesen lesik a szomszédjukat, többet kapnak-e a közértben, kaptak-e fizetésemelést vagy prémiumot, esetleg kiváló dolgozói elismerést. Aztán felháborodottan fújtatnak, hogy ők többé nem, egy percet sem, ők már letettek az asztalra valamit, míg a mások persze nem, és mostantól csak akkor, ha kapnak külön juttatást, csak akkor dolgoznak, stb., stb.

Számomra egyértelmű, amint sok barátom számára is, hogy ha szükségem van valamire, annak ára van, azért meg kell dolgozni, azt ki kell fizetni. Ha ajándékként kínálják, akkor megköszönöm. Ha meg másét ajándékozzák nekem, akkor nem fogadom el. Aztán léteznek megint mások, akik számára minden ingyen juttatás magától értetődő. Ha mást illet, de ő kapja, nem okoz lelkifurdalást. Ilyenkor sokszor takaróznak az utóbbi évek legrémesebb kitételével: hja, így járt! Ezzel kenik a sorsra a dolgot, így nem kell elgondolkodni azon, hogy elfogadhatja-e azt, ami a másé vagy másnak járt volna. Hát ilyenek vagyunk, gyengeségeinkkel, erényeinkkel.

Ha visszatekintek a történelmünkben, azért azt is látni, hogy bizony sokszor általános volt ez a talán visszásabb gondolkodás, méghozzá széles társadalmi méretekben. 1919-ben önkiszolgáló módon sikerült újra elosztani azt, ami „társadalmi igazságtalanság” pecséttel felülbélyegezve „újraeloszthatóvá vált”. A negyvenes évek első felében ugyanez megismétlődött, amennyiben az „idegenszívűnek” titulált honfitársaink elhagyott javait (elhagyták, mert elhajtották őket) különösebb fenntartások nélkül foglalták vagy hordták el más honfitársaink. Aki a vérzivatarba ment és esetleg visszatért, üres lakásba toppant, vagy épp lakott lakásába, ahol már nem volt számára hely. Aztán a háborút követően mindez újra lett játszva, éppenséggel azokkal, akiket kollaboráció kollektív vádjával, vagy épp osztályalapon ki lehetett rúgni a birtokaiból, legyen az a birtok egy gazda háza, valaki üzeme, vagy egy földbirtokos földje. Aztán háború és forradalom sem kellett ahhoz, hogy a munkahelyeken, a lakáskiutalásoknál, orvosnál, vagy bárhol másutt előnyöket lehessen szerezni. Akkor is, sőt akkor igazán, ha nem támogatta semmiféle ízléses észérv, és semmiféle ép ésszel felfogható érdem nem igazolta.

Azt kell lássam, hozzászokott a magyar lakosság jelentős része az efféle potyázáshoz, a mások javainak elvitatásához, ráadásul állami segédlettel támogatás és biztatás alapján. És úgy látom, ezt más látja, és jócskán ki is használja ezt a gondolkodási képletet.

Ennek eredménye a rezsicsökkentés elnevezésű összetett lopássorozat, amelynek bizonyos részben eredménye a Fidesz újraválasztása. Miért nevezem lopássorozatnak? Mert más javait (például szolgáltatását) osztja szét harmadik személyek között (az állampolgárok között) a hatalmon lévők, azzal a feltevéssel, hogy majd hálából őket tartják hatalomban. Ma is törvényes az ügylet, amint 1919-ben, 1941-44. , vagy 1949-52. idején, vagy épp a szocializmus elnevezésű Frankenstein-társadalom időszakában. Törvényes, csak éppen nem tisztességes.

A mai nappal nyilvánvalóvá tette a Magyar Szocialista Párt, hogy a hatalomba jutásért erre a rezsicsökkentésre rá akar tenni egy (vagy több) lapáttal. Ugyanazon a napon, amikor Rogán Antal a pékek zsebében kotorászik, amint bármelyikünk zsebe is sorra kerülhet, és legyetek erősek, sorra is kerül hamarosan. Követhető ez a példa? Hol itt a tisztesség?

Ma az a párt, amely a Fidesz – polgári és jogi szempontból – elvtelen intézkedéseit a hatalom megszerzéséhez mintaként elfogadja, kiírja magát abból a folyamatból, amely egy új és tiszta (vagy legalább tisztább) világ megteremtésére nyithat teret, ha végre sikerül elzavarni Orbán rendszerét. Ebben a folyamatban aligha vehet részt olyan párt, amely hatalomtechnikáját tekintve csak annyiban különbözik a Fidesztől, hogy éppen nincsen hatalmon.

Igen, elégedetlen vagyok. Az országot pusztító rendszer miatt is. Az ellenzéki – értsd: Orbán ellenes jobb- és baloldali – ellenzéki együttműködés hiánya miatt is. A múlt év egyértelmű kudarc. És ma, az Opera előtti második tüntetés után a civil mozgalmakkal sem vagyok elégedett. És mindjárt le is írom, miért.

Először is ízléstelennek tartom a felvezetést. A szervezők folyamatosan azt hangoztatják, hogy az elmúlt huszonöt év azt bizonyította, hogy a politikai elit, azaz a mai pártpolitikusok és mozgalmaik, alkalmatlanok a nemzeti együttműködés kisbetűvel írandó rendszerének lebontására és valami új felépítésére. Ennek fényében, ha már huszonöt évet teszünk a szemétkosárba, hiányérzetet okoz, ha Orbán mellett csak Gyurcsány Ferenc beszédét idézik vissza, ráadásul pontosan azon tendenciózus vágási technikát követve, amellyel a Fidesz igyekezett gőzerővel lejáratni az akkori egyetlen komoly kihívóját. Nem idézték például Hornt, Mesterházyt, Csurkát, Torgyánt, Borost. Nem zengett Antall baritonja sem. Miért? Vagy kukába való huszonöt év csak 2004-től 2009-ig tartott? Biztos, hogy az Őszödön elhangzott beszéd értelmezése lehet vita kérdése, de biztos, hogy nem kellene a Fidesz propagandistái által mantrázott egyetlen és tendenciózus verziót bevágni, ez nem lehet vita tárgya. De nem tisztem Gyurcsány Ferencet védeni, már azért sem, mert megvédi saját magát úgyis.

Továbbá, ki lehet hívni az embereket az Opera elé, hogy emlékezzünk a három év előtti elemi erejű megmozdulásra, de hiba nem emlékezni a maga valós súlyában arra az estére, hiba nem emlékeztetni az embereket az azóta megismert hazugságokra és a gyáva, férfiatlan megnyilvánulások sorára, amely azóta is a prominens kormánytagok, kormánypárti „tényezők” sajátja. Hiba nem visszaidézni Orbánisztán bóvlivá minősítését. Igen, a Fidesz ideje lejárt, igen, a Orbánnak mennie kell. Ezt otthon is tudtam, ahogy mindannyian tudjuk. Bizonyára Orbán is tudja. De talán nem érzem rosszul, hogy ettől az estétől nem lesz rossz álma, pedig ekkora tömeg pontosan alkalmas lenne azon rossz álmok vagy álmatlanság előidézésére, amely töréspontig juttatja egyes kérdésekben, és meghátrálásra kényszeríti. De a szónoklatok sorában meghirdetett társadalmi beszélgetéses, bázisdemokrata, megfoghatatlan valami ma semmit sem ér.

Illúziók sorát hallhattuk. „Megjavítjuk, mi és ti, civilek, a kormányzat működését!” – hirdették. Persze, hol kezdjük? Kinél van a csavarhúzó és kinél a villáskulcs és hol a gépezet? Ja, hogy a kormánynál minden? Ez kimaradt a számításból... De talán majd eljő a kormány a beszélgetésekre, remegni méltóztatik és kegyeskedik meghátrálni. Netán kijavítja saját magát. Ne már! Ki hihet ilyen fantazmagóriában? Vágó Gáborból több realitásérzéket néztem ki.

„Gondoskodni kell a szolidáris társadalom kialakításáról! Beszélgessetek, ismerjétek meg egymás bajait és segítsetek egymáson!” Brávó! És hol a kassza kulcsa? Addig fizesse az ország a barom adókat? Esetleg a legatyásodó középosztály saját zsebből, karitatíve segítse a lecsúszókat, az állam meg a megspórolt pénzt örömében – egyéb ötlet híján – stadionba fektesse?

Ébresztő! Ez nem civilség, ez illúzió, ez az út a semmibe! Ez együttműködő kormányokkal működik, de ez nem az!

És mégis: szükség van konzultációra, de elsősorban nem a fentiekről. Hanem például az Alkotmányról. Miért nincs még alternatív Alkotmányunk? Miért nem teljesíti kötelességét a tisztességesen gondolkodó alkotmányjogászok közössége? Vagy nincs sem liberális, sem konzervatív, sem szocialista beállítottságú tekintélyes alkotmányjogász, akik összeülve nem tudnak egy tervezetet előállítani? Erről lehetne beszélni. Erről kellene beszélni. Alkotmányt, újat, közöset! Ez a jogász értelmiség kötelessége!

Jöjjenek a pártok! Legyen beszélgetés arról, hogy mi okozta a tavalyi kudarcokat! Hol volt a jobboldali ellenzék? És hol van ma? És miért nem állapodott meg a „demokratikus” ellenzék a közös indulásban áprilisban, csak amikor már minden veszve volt? Mik a következtetések? Demokratikus-e a „demokratikus” ellenzék, ha erőviszonyok beállítása érdekli, nem pedig a despota elüldözése? Meg kellene beszélni! Ki kellene javítani a bajokat, ha lehet. Mert pártok nélkül nem lesz lehetséges választást nyerni. Vagy tegyük félre ezt a kérdést, és mindent bele, mert a pártokkal együtt le kell váltani Orbánt, el kell zavarni, de azért nem túl messzire, mert rá még ki kell mérni a büntetést mindazért, amit tett.

Tényleg, meg sem említették a számonkérést a szónokok, holott itt olyan mértékű károkozás történt és történik, amely minősítésére akár a büntető törvénykönyv a rombolásról szóló kategóriája is alkalmas lehetne.

És miért is jött össze több tízezer ember, esőben, hidegben? Azért, hogy megtudják, lakhatás kell, meg szolidaritás? Jelzem, tudják, jelzem, tudjuk! Csak megemlítem, azért jöttünk össze, mert emlékezni akartunk, és emlékeztetni akartuk a kormányt arra az estére, amikor az alaptörvény nagy napján sunnyogva menekültek az Opera hátsó kapuján, mert az Andrássy úton a nép szava szólt. Mert azt azért tudják és értik: a nép szava az Isten szava.

Jelzem, ha nem sikerül a tömeg ez irányú igényét kielégíteni, le fog csökkenni a tüntetések látogatottsága, és csak intésképp, már most is sokan elmentek a szónoklatok közben. Pedig egyszerű eszközök is rendelkezésre állnak a résztvevők eltökéltségének erősítésére. Csak ötletszerűen:

-         vonulás, végig a városon, lássa ország-világ, Budapest és Magyarország nem Orbán Viktor juhakla, hanem véleményüket elmondani akaró emberek lakóhelye, akik már nem tűrnek el akármit.

-         tüntetés az ügyészség előtt, azzal a néhány aprócska kérdéssel, hogy miképp akadhatnak el a korrupciós ügyek vizsgálata, miért nem indul nyomozás a látványos vagyongyarapodások ügyében, egyáltalán, ki a felelős mindezért, miért nincs független magyar ügyészség?

-         tüntetés az adóhivatal előtt, mert nem tudjuk, kiket érint a kitiltási botrány, amely Magyarország szégyene, a mi szégyenünk is. Csak kellene tudnunk, kik miatt égünk, mint a rongy!

-         tüntetés a horgászkunyhó előtt, a várban, miért felejti el lakója a potykavadászat izgalmában, hogy dolga egyebek mellett az alkotmányos rend feletti őrködés lenne, a nemzet egységének kifejezése, a szétszabdalt haza minden polgárának képviselete?

Ezekre a célokra hetente lehet mozgósítani ezreket, akik el is mennek, ott is lesznek, és kikaparják a tűzből az új Magyarországot, nektek is, civileknek, nektek, akik civilek vagytok, amint mi is.

De ki fogok menni továbbra is a tüntetésekre akkor is, ha újabb csalódást okoz, mint a mai. Mert ki kell mennem, mert nincs más lehetőség. Mindazonáltal az illúziókból és a csalódásból már elég volt. De biztos vagyok abban, hogy Orbánékkal nincs helye tárgyalásnak, amint ez terroristákkal és bűnözőkkel sem lehetséges. Ha ők a verésből értenek, hát verni kell őket. A nevelésükkel már elkéstünk, az 2010-ben lett volna talán lehetséges.

Az utóbbi időben nem szükséges Bruce Willis filmeket nézni, és egyéb világösszeesküvős csihipuhikat sem. Elegendő Kövér László doktor nyilatkozatait olvasgatni, és kevés fantáziával túl lehet lépni akár dr. Genyán is.

Őszintén, soha nem kedveltem ezt a zavaros tekintetű, tőmondatos, sűrített okfejtésű, összeesküvések árnyvilágában botorkáló, cáfolatot nem tűrő, meggyőzhetetlen embert. És azt hiszem azért, mert érezhetően túl sok energiát vesz igénybe a zavaros vélekedéseinek megemésztése és az óhatatlan feltörő válaszinger kezelése. És mégsem mondhatja az ember az ország harmadik főméltóságára, hogy paranoiás téveseszmékben szenved, kezünk ügyében sincs ezt megállapító irat. (Talán Csurkával is egyszerűbben lehetett vitázni, bár az idő sokat szépíthetett már az emlékeken.)

Kövér László valahol azon a szinten mozog, ahol Bayer Zsolt. És a szerepe is valami hasonló: ő a megtestesült szélsőjobb a kormánypárt vezérkarában. Nem mintha a többiek ne lennének hasonlók, de Kövér meg is mondhatja, akár csomagolás nélkül is.

Miben más ugyanakkor Kövér házelnök helyzete ma?

Alig pár hete, hogy nagyfőnöki utasításra lecsaholták őt és Pokornit, és az is napvilágra, vagy inkább félhomályra került, hogy Habonnyal sincs jó kapcsolata a Kövér Lászlónak. Már eleve a kinevezése sem volt gördülékeny, megváratta a nagyfőnök, hónapokba telt, míg a házelnöki állását elfoglalhatta. Emlékezetes, hogy mindig Kövér nyilatkozott a legnyíltabban az Unióból való kihátrálásról, és most ő az, aki a kormányzat oldalán az Egyesült Államokkal (is) kötött szövetségből való kilépés kérdését feszegeti.

Ám most nem lenne meglepő, ha Kövér hamarosan más „fontos” beosztást kapna, ugyanis a kihátrálás kérdés bukott ügy, legalábbis most. Amíg a pénzek az Európai Unióból jönnek, addig ez a kullancstermészetű rezsim nem fog sehová sem kilépni. Amíg a nyugattól reális eséllyel várják a pénzt, addig a NATO elhagyása is puszta blöff. Mi kell ahhoz, hogy ezek a ostorpattogtatások valós alapot jelentsenek? Pénz, bőséges pénzforrások. Olyan nagyságrendben méghozzá, mint az EU által juttatott INGYENES források. Ilyet pedig ma – úgy tűnik – senki nem hajlandó, vagy nem képes fizetni a mi kis diktatúránknak. Az oroszokat kiütötte az olajár csökkenése (globális rezsicsökkentés), Kína és az arabok pávatáncot járatnak a keleti nyitásos rezsimünkkel. Fel-felcsillantanak ezt-azt, majd nem érkezik a pénz. Mit is várhatnak a rezsim vezetői egy tengerpart, kikötők, nélküli országban, amelyet sokféle úton meg lehet kerülni, lássuk be; olyan országban, ahol nyersanyag nincsen, ahol tuti egyezség sincsen, mivel a korrektség ismeretlen. (Talán olvasgatni kellett volna a földrajzkönyvet, lapozgatni kellett volna az atlaszokat, és talán nem kellett volna totális értelmet adni a történelemkönyvek állításának, miszerint Magyarország a nyugat védőbástyája, mert ez ha valaha igaz volt is, – bár utóbb ez sem egyértelmű – ma semmiképp sem igaz. Ráadásul az az egy, visszataszító cél, amit cinikus módon fel lehet kínálni, tudniillik a hazánkat pénzelő szövetségesek gyengítése, az csak addig működik, amíg a nevezett szövetségek tagja marad Magyarország, és gyengíteni tudja az együttműködést.

Ugyan a kormányzat retorikája mindig a borotvaélen táncol az Unió és a NATO kapcsán, ám a kilépés gyors bukáshoz vezet, míg a bentmaradás tuti pénzeket hoz.

Nos, Kövér doktor helyzete emiatt nem irigylésre méltó. Ha az Orbán által összeválogatott gátlástalan ifjúság összevész Kövérrel – folyamatban –, aki ráadásul a kilépősdit lengeti – ugyancsak folyamatban –, az első kellemetlen nyugati fellépés hatására – készülőben –, odavetheti a házelnököt áldozatul. Íme a fenevad, aki el akarta hagyni a szövetséget. Kövér doktor így könnyen a páva lába alatt találhatja magát. És ha kiesik a mai köréből, aligha lesz bárki, aki felvenné az út széléről. Mivel kellemetlen.

Másodjára szólítom meg. Ennek oka az, hogy amint előző levelemben jeleztem, Önt is felelősnek tartom mindabban, ami az országgal, hazánkkal, hazámmal történt, de úgy látom, vannak bizonyos fejlemények. Csak röviden a múltkori levélről, az urizálás miatti felhorkanása nem mentesíti a gombnyomogatással elkövetett országrombolás terhe alól.

Ugyanakkor mégis lehet szabadulás, bizonyos mértékben. Lehet könnyíteni a batyun, rövidíteni a vádiratot, illetve nem hagyni tovább nőni a tételek számát. Enyhítő körülményeket is lehet gyűjteni. Vannak pillanatok, amikor ki lehet, amikor ki kell lépni. Vannak, aztán elillannak.

Amint a sajtóból láthattam, tudomása van az Ön párttársa, Lázár János meglepően nyers kirohanásáról, hiszen meg is válaszolta úgy-ahogy. Ez a kirohanás lássuk be, legkevésbé sem felelhet meg egy budai polgármester, egyben középiskolai történelemtanár, bölcsész végzettségű polgár ízlésének. A nevezett, egyébként hihetetlen és érthetetlen módon a miniszterelnökséget vezető miniszter rangjáig emelkedett egyén nyíltan megfenyegette Önt és az ön erkölcsiségéhez hasonló karakterű fideszes embereket. Amint mondta, “Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki.”

Nézze, ez egy olyan pillanat, amikor vagy benyeli ezt a faragatlan jótanácsot, és biztosítja helyét a hűbéri láncban, amely erősen emlékeztet a maffia felépítésére és működésében belső könyörtelenségére is. Elküldték Önnek a ló levágott fejét, mint a Keresztapában. Vagy nem nyeli be, és ezzel mindazon emberek között, akikből hamarosan ki fog nőni a mai ál-jobboldal helyén valami új, igazi jobboldal, tekintélyt szerez. Ez az a pillanat, amely feledtetheti az elmúlt másfél évtized görcsös megfelelni akarását, a vezér imádását, a kritikátlan dicséretet, a megalkuvásból ki nem mondott bírálatokat. Ez az a pillanat, amikor tehet valami fontosat az ország, a hazánk, az Ön hazája érdekében.

Kényelmetlen lesz. Lehet, hogy kap sallert és kokit, de túléli, túlélheti a rendszert. Erkölcsi szempontból mindenképpen. És lehet, a továbbiakban nem lesz országos politikai tényező, de nyugodtabban nézhet a tükörbe.

Van pár napja, nem több. Ha nem tesz semmit, a hajó elmegy. A gép felfűtve.

(Miért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.)

 Update: Pokorni nyilatkozott. "Lázár János korosztályának egyik legdinamikusabb és legtehetségesebb tagja." Ez egy középiskolai tanár értékítélete lenne? Mindegy is, ízlések és pofonok különbözők.

Pokorni Zoltán magát végzi ki. A pillanat elillant, a hajó elment.

Szeretném jelezni Önnek, hogy korábban sem ment el az urizálás és a villaépítés, egyik kormányzati időszakban sem. Emlékeztetném arra, amit az Ön által is vezetett párt a korábbi kormányzat prominenseinek kilövése során folyamatosan hangoztatott, valamint arra az ígéretre, amellyel a pártja a választást 2010-ben megnyerte. Csak emlékeztetésképp, a mutyivilág végét hirdette az Ön főnöke, a köz szerény és szorgalmas szolgálatát. Bár magam soha nem voltam a szavazójuk, és aligha leszek valaha is, akkor úgy gondoltam, itt a lehetőség arra, hogy ha tud valamit az Ön főnöke, akkor megtehesse. Tisztességet és államférfiúhoz méltó kormányzást hozhat, hiszen a hatalma meg lesz hozzá. Sajnos nem volt képes árnyékán túllépni.

Emlékeztetem ugyanakkor arra is, hogy Ön sem lépett túl az urizálás és mutyizás világán, hiszen ha nem tévedek, bár mostanában hallgatag politikussá vált, mégis a párt alelnökként maradt pozícióban, így Ön is bűnrészes. Bűnrészes a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének feldúlásában, a jogállam lebontásában, a magántulajdon szentségének meggyalázásában, és nemkülönben az Ön számára oly ismerős oktatási rendszer szétdúlásában is, mivel Ön is ott volt, Ön is gombokat nyomogatott, nem állt fel, nem állt ki a pedagógus kollégái érdekében, hanem a pozíciójáért lapított. Nem kétlem, polgármesterként nyilván megfelel, az Ön kerületében élő ismerőseim beszámolói ezt igazolják. De országos politikusként, bocsásson meg az őszinte véleményemért, elásta magát, ott van, ahol az a bizonyos baráti kör, ahol az Ön főnöke.

Összefoglalva tehát úgy vélem, nincs az a demokratikus rendszer, amely eltűrheti az urizálást és a nagy villákat, az új-zélandi kiruccanásokat, londoni mézes hétvégéket, ingatlanpanamákat, a vagyonnyilatkozatokban elkövetett notórius hazudozásokat, és így tovább, és így tovább, hosszasan. Különösen akkor nem, amikor az ország a szegénységben és a minden sikerharsonázás ellenére egyre elmaradottabb körülmények között él. Ha Ön valaha is tiszta kíván maradni, akkor ki kell másznia abból a dagonyából, ahol ma Ön körül feredőznek az ország kormányában lévő és az ahhoz közeli politikusok, ugyanis ennek hiányában Ön is mocskosnak fog látszani.

Szentgyörgyvölgyi Péter visszaadja azt a Szerb utcai lakást, amelyet a kerületi önkormányzat vezető hivatalnokaként szerzett kedvezményes áron. Amint azt Juhász Péter, volt polgármester jelölt elmondta, Szentgyörgyvölgyinek volt saját lakása, így szolgálati lakásra nem volt jogosult, emiatt bérlője sem lehetett volna, és nem is vásárolhatta volna meg kedvezményes áron. Hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolja volt kihívója a belvárosi polgármestert.

Szentgyörgyvölgyi Péter most visszaadta a kérdéses lakást, mondván, „ameddig csak rólam volt szó eltűrtem [a támadásokat], de mostantól már a kerületnek árt, hogy folyamatosan a lakásvásárlásom miatt támadnak”, azaz magyarul mondván ne pisztergálják már ezzel az üggyel.

Tehát valaki vett egy lakást jogszerűen, amit „visszaad” az eladónak, mert az eladó jó hírét félti a nemtelen támadásoktól? Sajátos. Miért ad vissza bárkit is olyan dolgot, amelyet jogszerűen és jóhiszeműen szerez meg? Mi lenne azon támadnivaló? Ki kell állni, el kell mondani, hogy ez így jogos, jogszerű és tisztességes. Nem lenne szükség másra.

Más lenne a helyzet, ha szabadulni akarna a polgármester az ingatlantól, mert utóbb úgy gondolta, baja lehet az ügyletből. Olvasva a Btk-t ez érthető lenne, hiszen a büntető törvénykönyvben legalább két helyen is olvasni olyasmit, ami megfelelhet a fent leírtaknak.

A Büntető Törvénykönyv, azaz a Btk. XXVIII. fejezete foglalkozik a hivatali bűncselekményekkel. Itt találjuk a hivatali visszaélés tényállását. Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan előnyt szerezzen, a hivatali helyzetével egyébként (azaz a törvényben szereplő felsorolt eseteken túlmenően) visszaél, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ugyancsak a Büntető Törvénykönyv rendeli büntetni a hűtlen kezelést, amely vagyon elleni bűncselekmény. Hűtlen kezelést követ el az, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz. A legnagyobb kiszabható büntetési tétel az okozott vagyoni hátrány mértékével arányosan kettőtől három évig terjed, ha a vagyoni hátrány kisebb kétmillió forintnál. Egytől öt évvig terjedhet a büntetés, ha kétmilliót meghaladó, ötvenmillió forintot el nem érő vagyoni hátrányt okoz az elkövető. Különösen nagy vagyoni hátrány esetén, így ötventől ötszázmillió forintig, kettőtől nyolc évig terjedhet a szabadságveztés. Van még tovább is, de esetünkben a lehetséges vagyoni hátrány nagyságrendje itt lezárul.

Olyan Szentgyörgyvölgyi polgármester lépése, mintha visszaadva a lakást meg nem történté válhatna az ügy. Ám ha megtörtént, akkor bizony megtörtént. Csak a példa kedvéért:

Ellop egy zsebes egy pénztárcát, majd eldobja azt, amikor észreveszik. Elkövette a cselekményt? Büntethető? Igen, igen. Erkölcsi megítélése javult? Aligha. Egyszer már lopott, most egy darabig tolvaj marad az emberek szemében.

Fejbe ver egy alak egy szerencsétlent a sarkon, ám feltűnik neki, hogy észrevették, mire ápolni kezdi áldozatát. Elkövette a bűncselekményt? Büntethető? Igen, igen. Erkölcsi megítélése javult? Aligha. Egyszer valakit leütött, most egy darabig veszélyes ember lesz a közösség szemében.

Összeollóz valaki egy szakdolgozatot, ám egyszerre észreveszik. Ja, nem, ettől még lehet sokszoros életjáradékos.

A három év kiszabható szabadságvesztést meg nem haladó legnagyobb büntetési tétellel büntethető bizonyos bűncselekmények esetében létezik olyan a büntetőjogban, hogy az elkövető büntethetősége megszűnik tevékeny megbánása miatt. Ilyenkor az elkövető bevallja a bűncselekmény elkövetését még a vádemelés előtt, és megtéríti a bekövetkezett kárt, helyreállítja azt, ami még helyreállítható. Mi tehát ennek a feltétele? Az, hogy bűntett esetén a büntetési tétel ne haladja meg a három év kiszabható szabadságvesztést, továbbá az elkövető a vádemelés előtt ismerje be a tettét, és közvetítői eljárás keretében, vagy azt megelőzve, de a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátegye. A hírekből eddig hiányzik a bűncselekmény elkövetésének bevallása, valamint vitás a sértett, adott esetben az önkormányzat jóváhagyása a kártérítés tárgyát és módját illetően.

Ám a közösség megítélése miatt aligha lehet a továbbiakban közszereplő Szentgyörgyvölgyi Péter.

Az 1989-es rendszerváltásról, rendszerváltásról sokféle véleményt hallani, a megnevezése nagyban kifejezi a beszélő állásfoglalását az események és azok mozgatói tekintetében. Nekem is megvoltak a magam elképzelései, alkalmasint idealisztikusak. Mindenesetre sok dolog másképp indult a mai közfelfogásban meggyökeresedett elbeszélésekhez képest. Legyen ebben az 1989-es Orbán-beszéd a példa, ez talán a legismertebb.

Sok elmélettel kapcsolatban vannak fenntartásaim. Ilyen például Bereznay András egyébként remek elmélete, amelyet a Kibulizott ország (Hol tartunk, hogy jutottunk ide, kik és mi miatt – és a kiút) írásában (könyvében?) tett közzé. Bevezetőjében így írt: „A mai Magyarországon olyan különös viszonyok alakultak ki – ezzel a legtöbb ott élő egyetért –, hogy szinte semmi sem az, aminek mondják. A jól elsajátított fogalmak, látószögek, melyekkel a hazai elemzők a kérdéseket megközelítik, más, nálunk nem létező helyzetekben születtek, csak azokra vonatkoznak, így alkalmazásuk elkerülhetetlenül félrevisz, és zavaros ál-, illetve féligazságok, saját ellentétükbe többszörösen is átcsapó okfejtések, logikai képtelenségek, álérvek, belső ellentmondások és összekevert szempontok zagyva, követhetetlen tömegét eredményezi.” Akármennyire nem értek egyet teljességében Bereznay Andrással, megállapítása pontos. Ma ez számomra új tartalommal „gazdagodva” jelenik meg. Ma látszik felszínre törni annak a kapcsolati hálónak konkrét nyoma, amely a rendszerváltás környezetében „intézte a dolgokat”.

Az egész történet a rendszerváltást megelőzően kezdődik. Akkor, amikor kisebb csoportok alakultak, amelyek rendszerellenes tevékenysége a politika és a rendőrség előtt egyre nyilvánvalóbb lett. A kádári időszak belügyi rendszere a III. főcsoportfőnökséget hozta létre a korábbi titkosszolgálatok átszervezésével, amelynek öt csoportjából aIII/III. csoportfőnökség felelt a belső ellenzék ellenőrzéséért, szétveréséért, erkölcsi bomlasztásáért, demoralizálásáért. A III/II csoportfőnökség a külső ellenség elleni védelemért volt felelős. Volt ugyanakkor olyan feladata, amely kapcsolatba hozta a belső ellenséggel (később ellenzékkel).

Érdemes fellapozni az utóbbi időkben megjelent, a III. főcsoportfőnökség technikáit is bemutató dokumentumkönyveket, tanulmányokat (ld. Tabajdi Gábor könyvei, Papp Gábor Zsigmond filmjei). A módszerek az információszerzés, az azon alapuló dezinformálás, bomlasztás. Ez a bármilyen módon megszerzett információk birtokában az egyes célszemélyek, illetve csoportok közti bizalmi kapcsolatok megingatását, összeugrasztásukat takarta, az „oszd meg és uralkodj” elve szerint, pletykák terjesztésével, személyek kompromittálásával. Ma ezek a módszerek újra mindennapossá váltak, lényegében ez ma a közbeszéd módja. Ha nem is ügynökök hálójában élünk, de bizonyosan az ügynöki módszerek befolyásolják mindennapjainkat, tisztánlátásunkat és értékítéletünket, azzal, hogy nem hagynak tisztán látni és így lehetetlen értéket értékén ítélni.

A rendszerváltás időszakát lényegében a saját tehetetlensége miatt egyre bizonytalanabb célok érdekében tovább munkálkodó titkosszolgálatok jellemezték, amelyek figyelték és bizonyos részben manipulálták a maroknyi ellenzéket. A meginduló céltalanság végül az egyéni célok felismerésében felolvadt 1990-re, a titkosszolgálati adatok biztonságba helyezése zsarolási potenciált, ezzel a túlélést biztosíthatta a diktatúra titkosszolgálatának. Nem lehet véletlen, hogy annak idején lényegében elmaradt az ellenzéket vegzáló, a lakosságot kémlelő és életeket felborító szolgálatok bármilyen, akár szimbolikus számonkérése.

Az Antall-kormány idején az ügynökkérdés megoldására soha nem került sor. Úgy tűnt, akkor az a zsarolási potenciál már működött. Új célokkal folytatódott a dezinformálás és a bomlasztás. A nacionalista és antiszemita kártya kijátszását jelentős részben ennek tudható be, és szememben legalábbis ez vezetett a magyarországi demokrácia fejlődése elakadásának első fázisához. Ez volt a szekértáborok kialakulása, illetve megszilárdulása, az ellenfelek politikai partvonalra tolása. Ebben ugyancsak azok az eszközök játszottak szerepet, amelyek a nyolcvanas évek pártirányítású médiájában jelen voltak, a besározás, vagy épp az elhallgatás, a félreinformálás, vagy a teljes politikai mezőny relativizálása és a politika mint olyan kompromittálása, bár ez utóbbi virágkorát 2002 után élte és éli, de jelen volt már az Antall-kormány idején is, például az apák és fiúk vita formájában.

Mire a Horn-kormány hatalomra került, a régi titkosszolgálatok már pártsemlegesen működhettek. Ez azt jelenti, hogy tetszés szerint, önös érdekeik szerint keverhették a lapokat, hiszen egyrészt összemelegedtek a konzervatív és radikális oldal prominenseivel, akik körül, vagy a személyük közül számosan együttműködő ismerősei voltak a pártállami titkosszolgálatnak, másrészt éltek még régi kapcsolataik is azokkal, akiknek egykor jelentettek. Az ekkoriban „kipattanó” ügyek is felvetik a titkos információk tervezett kiszivárogtatásának lehetőségét.

Az első Orbán-kormány idejére már a „konzervatív” oldalon is pozíciót kaphattak a szaktudásuk és megújult kapcsolatrendszerük, és talán az új világban is folytatott adatgyűjtésük nyomán. A „polgári kormány” sokat tett azért, hogy ezek az emberek helyzetbe kerüljenek, érteket teremtsenek a sajátos munkájuk révén az új megbízóik részére.

A szolgálatok tényleges felszínre kerülésének időszaka ugyanakkor az Orbán Viktor ellenzékbe kerülésére esik. Az a módszer, ahogy a Fidesz behálózta az országot ellenzékből, az, ahogy az őszödi beszéd közreadását időzítették, az a dramaturgia, ahogy a robbanást előkészítették a titkosszolgálat módszereinek begyakorlott alkalmazásaként értelmezhető. Lássuk be, hogy a mai orbáni hatalom jórészt a 2006-os ősz eseményein, alapvetően az akkor tarolással megnyert helyhatósági választásokon alapul. A módszerek, amelyekkel az MDF önálló arculata mellett kiálló politikusainak lejáratását kivitelezték, valamint a szövetséges pártokat szétzilálták, a titkosszolgálat klasszikus módszereire emlékeztetnek. Ugyancsak bizonyítékként vethető fel az MSZP és az SZDSZ, valamint a civil ellenzék mozgalmainak viszonyában egyre élesebben kirajzolódó válság élesedése is. Sikerült olyan mélyen meghintáztatni az embereket, hogy a mai napig élnek toposzok a 2006-os októberrel kapcsolatban, amelyek az abszurditás határát súrolják, amelyek mentén ma is fejeket követelnek emberek, amelyben a mozgató szándék, a dramaturgia, a stratégia bár objektíve nyilvánvaló, ám mégis inkább a látszat és a felkorbácsolt indulat vezérel. A hideg számítás egyértelmű bizonyítéka a kötcsei beszéd, amely a hatalom megszerzésének kidolgozott receptúráját összegzi. A 2006-al kapcsolatban támasztott hazugságok így nagyban képezték az akadályát annak, hogy a jobboldali orbánellenes csoportok összeálljanak a baloldallal, és hathatós fellépést, reális alternatívát adjanak az állampolgároknak. A bizalmas információk csak úgy süvítenek az ügyészségekről, a minisztériumokból és mind véletlenül a Hír Tv-nél és a Magyar Nemzetnél landol. A hivatalok beépített emberekkel telve.

A 2010 utáni időszak a kiteljesedésé, lám, egyre több újonnan a hatalom felé lépdelő emberről derül ki a vállalt (immár vállalható) államvédelmis múlt, vagy újabb születésűeknél valami rémséges sunyiság üzletek és állami pénzek körül, és kapcsolódás a volt titkosszolgákhoz. Ez természetes. Az államvédelmi gyakorlatból átörökített módszerek tovább folynak. Például a választások végén derül ki, hogy az MSZP kampányában olyan ember tompítja a fontos kampánytémákat, aki korábban fideszes körökben mozgolódott. Tégla? Ügynök? Alvóügynök? Banális kérdéseken sikerül összeugrasztani az ellenzéki mozgalmakat. Dezinformálás? Bomlasztás? Ilyen tömegben ez igenis elgondolkodtató. Sokan tartják, hogy a baloldal egyetlen embere, aki vitába tudna állni a győzelem esélyével, és akitől Orbán tart, az Gyurcsány Ferenc. És láss csodát, a miskolci polgármesterjelölt szavai kapcsán nem normális hangú vita, hanem egyenesen nácizás, a teljes megsemmisítéshez vezető cimkézés jelenik meg a kormányellenes oldalon. Biztos, hogy ez magától értetődő? Számos hasonló jelenséget lehet felvetni, jórészt bizonyítékok nélkül, ám eredményük minduntalan egyre vezet: ne legyen összefogás Orbán ellen, ne legyen megegyezés az orbánellenes oldalon. Ez lenne pedig a legfontosabb, a legszélesebb körű megegyezés.

Mi lehet a megoldás? Lényegében a megosztás és dezinformálás ellen a higgadtság és céltudatosság lehet gyógyír, valamint az, hogy legalább ötig, de jobb ha tízig is elszámolunk, mielőtt bárkit is megítélünk. A megoldás a gondolkodás. Ez a megoldás ugyanakkor nem garancia arra, hogy nem vezetnek meg bennünket, de talán kisebb lesz az esélye annak, hogy felültetnek.

Bővülni látszik az ellenzéki összefogás. A bővülés híre jó. Amint azt korábbi bejegyzéseink is mutatják, a politikai tér kettészakadását nem a bal és jobb oldal között látjuk, hanem sokkalta inkább a Fideszt akaró és a Fideszt a hatalomból letenni igyekvő emberek, csoportok, pártok között értelmezzük. Ezt a széles kört a továbbiakban nem-Fidesznek nevezzük. A széles kormányellenes érzelmű kör létének oka egyértelmű: a Fidesz minden olyan szabályt megszegett, amely az önkontrollt és a nem-Fidesz kormányzás feletti kontrollját jelenthette. Átalakított mindent, hogy ne legyen számonkérhető, bármire rátehesse a kezét, és átalakította a választási szabályokat is, hogy nehezen lehessen leváltható. Lényegében az amúgy különböző ideológiájú választókat és választói csoportokat is egy lehetséges csoportba sorolta azokkal az intézkedésekkel, amelyekkel felborította életpályájukat, elvonta földjeiket, megélhetésük alapjait, részben vagy egészben. Ez a közeg tehát nem homogén, esetleg egyedüli találkozási pontja a Fidesz leváltásában és a jogállam helyreállításában található, még ha ezt nem is sikerül ilyen elvont módon megfogalmazniuk, és esetleg csak a mindennapjaikat megnyomorító intézkedések konkrétumait tudják felsorolni.

Bővülni látszik tehát az összefogás, a bővülés lehetősége pedig jó. Önmagában azt a reményt rejti magában, hogy ez a széles kör megtalálja azokat az arcokat, amelyek az ő érdekeiket és értékeit képviselhetik. Ez azt sejtetné, hogy itt az idő felszámolni a korábbi beidegzéseket, legalább arra az időre, amíg Orbán és köre a hatalomból el nem távozik. Mivel a választási rendszer immár adott, nincs más esély, mint a lehető legszélesebb összefogás kialakítása, amelyben elsődleges politikai beállítódás tekintetbe vétele nélkül, pusztán az alapvető működés érdekében állna össze a kormányt leváltani hivatott választási szövetség.

Az utolsó perchez érkeztünk el ebben a folyamatban. Most még van mód a listák megnyitására és átírására, most be lehetne venni azt a széles kört, amely az előbb leírt igényeknek megfelel. Hallva a híreket néha azt hihetnénk, hogy ez lehetséges is lenne, de aztán arra kell jussunk, hogy nem megy. Nem megy, mert csak három csoportosulás neve merül fel, és úgy tűnik, az ellenzéki összefogás csak három baloldali pártot jelenthet. És tudjuk, lesz olyan, aki azt mondja: elege van Orbánból, de nem akar szocialistákra szavazni. Elege van a Fideszből, de Gyurcsányt nem feledheti. Elege van a pökhendi álkonzervatív és álkeresztény rendszerből, de Bajnaira nem szavaz.

Sajnálattal kell jeleznem, de ezen fog állni vagy bukni a Fidesz további országlása. Ugyanis óriási dolog, hogy összefognak a baloldalon, pláne azok után, amit felmutattak eddig, de csak a szavazók kemény magja és még további kevesek fognak rájuk szavazni. Ugyanis hiányzik a lehetősége annak, hogy a nem baloldali mozgalmak és célkitűzések feltűnjenek ebben a választási szövetségben. Mondjuk, nem is látványos a jobboldali mozgolódás, de létezik. Ez a csoport választható emberekre szavazna, akik mentesek a baloldali kormányok vélt vagy valós zsírfoltjaitól, akik jobbról is tiszteletnek örvendnek, akik elfogadhatók. Olyanokra, akik egyébként megfelelhetnek a baloldal számára is. Emiatt kudarcra ítélt ötlet Mesterházy miniszterelnök-jelöltsége, hiába minden elmélet az MSZP-ben. Hátrább kellene lépni. Sokszor leírtuk mi is.

A magunk részéről némi ellenszenvvel tekintünk az elmúlt időkre: a blog korábbi bejegyzéseiben leírt lehetőségek elmulasztása bőven adott okot erre. Ugyanakkor nagyban növelhetné a bizalmat, talán a konzervatív gondolkodású választókban is, ha a baloldali szövetség egyfajta szerződést kínálna minden választónak, azoknak, akik az országban köztársasági változásokat akarnak.

A választási szerződés fő pontjai a következők lehetnének:

1. A választási szövetség pártjai nem az egyes pártérdekek mentén politizálnak az eljövendő ciklusban, hanem tekintetbe veszik a konzervatív polgári és liberális eszméket is.
2. Amikor miniszterelnököt jelölnek, azt nem pártjaikból, hanem a Fidesz leváltásában reménykedők széles köre által elfogadható közszereplők közül nevezik meg.
3. Pártjaik a pártpolitizálás önmérsékletét valósítják meg a továbbiakban: első az ország érdeke, második is az ország érdeke, és csak harmadik a párté.

Például ezek lehetnének a szerződés pontjai, amely mellett a legfontosabb cél érdekében talán a nem balos szavazók is az ellenzéki összefogásra adnák szavazatukat. Ha a baloldali pártok tiszta szívvel vállalnák ezeket a feltételeket, talán lenne esély a Fidesz leváltására.

 (kép: C.D. Friedrich: Temető bejárat)

Örömmel olvastam, és egyben ezennel gratulálok is dr. Deutsch Tamásnak, hogy sikerrel megszerezte az ügyvéddé válás alapfeltételeként a jogi szakvizsgát. Csodás teljesítmény ez önmagában is, ám különösen akkor méltó az elismerésre, ha valaki egyéb szakma gyakorlása mellett tesz eleget ennek. Mert miképp is fogalmaznak a vonatkozó szabályok a jogi szakvizsga letételének előfeltételét képező joggyakorlatról:

 A jogi szakvizsgát megelőző joggyakorlat ideje legalább három év, amelybe a jogi végzettséget igazoló doktori oklevél megszerzését követően, jogi képesítéshez kötött főállású munkakörben, vagy a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény szerinti ösztöndíjas foglalkoztatás keretében, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 47. §-a szerinti ösztöndíjas jogviszony keretében a befogadó intézménynél eltöltött idő számítható be.

Jogi képesítéshez kötött főállású munkakörök: bírósági, ügyészségi fogalmazó, ügyvédjelölt, közjegyzőjelölt, önálló bírósági végrehajtó, önálló bírósági végrehajtó-helyettes, önálló bírósági végrehajtójelölt, megyei bírósági végrehajtó, a jogi előadó és a jogszabály által közelebbről meg nem határozott más jogi munkakör. A jogi előadó a jogtanácsosi feladatok ellátásához szükséges szakmai ismereteket a jogtanácsos irányítása és ellenőrzése mellett szerzi meg.

A joggyakorlat idejébe a jogi diploma megszerzését, külföldön szerzett diploma esetén annak honosítását követően teljesített hazai joggyakorlat, valamint az Európai Unió valamely intézményénél, illetve olyan nemzetközi szervezetnél eltöltött joggyakorlati idő számít be, melynek Magyarország is tagja.

A szakvizsgára bocsátáshoz szükséges joggyakorlat ideje három év, mely a fenti feltételeknek megfelelő joggyakorlat folytatásával szerezhető meg. Azonban a TGYÁS, a GYES, a GYED, illetve a tanulmányi ösztöndíj összesen legfeljebb 3 hónap erejéig, illetőleg az állam- és jogtudományi PhD képzés ideje legfeljebb 12 hónap erejéig a joggyakorlati időbe beszámítható. Ezen időszakok azonban szintén kizárólag a megfelelő igazolás csatolása esetén vehetők figyelembe. (https://jogiszakvizsga.kim.gov.hu/Home/Tajekoztato)

Tehát, gratulálunk és egyben jogi segítségét is kérjük: segítsen a hozzá hasonlatosan munka mellett diplomát szerző frissdiplomás jogászoknak a szakvizsga megszerzésében. Ismerek például egyéb diplomával rendelkező jogászt, aki a jogi gyakorlatát csak úgy tudta a fenti szabály szerint megszerezni, hogy aktuális munkáját feladta. Hol és mikor, milyen gyakorlatot lehet szerezni a képviselőség mellett, ki igazolta, foglalkozása miképp tette lehetővé a főállású joggyakorlat megszerzését?

Az utóbbi időben különösen megszaporodtak azok a vélekedések, akár elemzőktől, akár bloggerektők olvashatók, amelyek erősen bírálják a baloldalt, mert nem képes erőt felmutatni, mert béna, mert az ellenzék nem elég erős és így nem lehet Orbán kormányát leváltani.

A legutóbbi panaszkodást, legalábbis amelyikre felkaptam a fejemet, az általam egyébként kedvelt és olvasott 1000 leütés blog írta.

Azt írja, hogy ezek, mármint a jelenleg uralkodó rezsim nem fog elmenni, maradnak, és ostorozni kezdi a baloldalt, így: „Mármost ebből a zsákutcából az országot egy heterogén, tehetségtelen baloldalnak kellene kivezetnie Mármost ebből a zsákutcából az országot egy heterogén, tehetségtelen baloldalnak kellene kivezetnie...”, és azzal folytatja, hogy ezzel a béna, megosztott, stb. baloldallal ez nem fog menni. „Ez az ellenzék alkalmatlan, a magyar baloldal definíció szerint ilyen.”

Megértem valahol ezt az álláspontot, aki visszaolvassa az ezen a blogon megjelent írásokat, láthatja, hogy nem a baloldalban, hanem az orbánellenes ellenzékben gondolkodunk, mert a dezorbanizálást nem oldalakhoz kell kötni. Amit magunk körül látunk, az nem oldalak harca, ezzel szemben a gátlástalan rablás elleni tiltakozásnak kellene felhangoznia, a nemzetért aggódó, a jövőt féltő hangoknak kellene sikítania és fegyverbe szólítani, kiállni, érvelni, szervezkedni. Minduntalan kifejtettük itt sokakhoz hasonlóan: a közös cél a demokrácia és jogállam újraépítése, addig FÉLRE KELL TENNI minden ellenszenvet és gyűlölködést a mozgalmak, ideológiák, pártok között. Majd később lehet újra pártokban politizálni (és kell is). Ez a mai napig egyedül Bajnai körül tűnt, tűnhetett reális lehetőségnek, az MSZP tarolni akar, mert képesnek érzi magát bármire, jelentsen ez bármit, csak az önvizsgálatra és a szerénységre nem. Jobboldalról méla csönd, csak egy-egy Mellár, Sólyom és Ángyán. Ja, és a Csizmadia-mozgalom, Orbán és Széles pénzén.

Hol vannak a baloldal mellől a többiek? Hol vagytok jobboldaliak? Vagy Ti lennétek az orbánsáskák, a haszonélvezők, az orgazdák? A keresztény konzervatív út vége a kommunizmus lenne, vagy az állam elrablása? Hol vagytok, miért nem szólaltok meg? Vagy miért nem adtok alternatívát, ha nem tetszik senki a jelenlegi felhozatalból? Kire szavazzanak a tieitek, ha vannak egyáltalán?

Alámerültök és kibekkelitek? Ráértek? Köztetek lenne a harminc év múlva magát miniszterelnöknek álmodó jövő? Elég ennyi? Hol vagytok? Miért nem szólaltok meg? Féltek az oroszoktól? Hiszen elmentek! Ez a mocsok csak a miénk, csak tőlünk függ, meddig tűrjük!

Magyarország jövője olyan nemzeti összefogásban rejlik, amely ma nincsen. A jelenlegi rezsim a jobboldal jelszavaival és a kommunista reflexekre alapozva elfoglalta az országot. Nektek ez nem fáj? Nem kellene elvitatni az uralgó rezsimtől legalább azt a mázt, amit a Ti tortátokról lopott el, hogy a magáét fényezze vele?

Akármilyen rémes is a baloldal, ma az ország jövője a polgári fejlődésnek lehetőséget adó jogrendszer visszaállításában, az elkövetett bűnök közös felismerésében és a bűnösök megnevezésében, megbüntetésében van. Újra kell építeni az országot, együtt!

A jobboldal nélkül nincs orbánváltás, de ha nem lesz orbánváltás nem is mutogathat majd senki a baloldalra. Amennyire hibás a baloldali kormányok és pártok sora abban, hogy ránk szabadult ez a veszedelem, ugyanúgy hibás a jobboldal is: minden intés ellenére, minden figyelmeztetés ellenére elhitte Orbánnak a kamuzást és hazudozást, belement az ország kettévágásába, szétszakításába. Most pedig nem áll ki, nem segít visszaállítani a jogállamot, és ezzel történelmi bűnbe esik, olyanba, amelyre nincs magyarázat, nincs mentség.

Ébresztő, tenni kell, cselekedni kell!