Közismert a szabadság azon mély óhaja, amely egy éve épp egy békemenetnek elnevezett megmozduláson is kulcsmondattá vált: Nem leszünk gyarmat!

A "szabadságvágy" e kinyilvánítása egyben a kormányzat melletti kiállás kinyilvánítása is volt, hiszen utóbb büszkén emlegették a szervezők, meg is kapták érte a maguk kitüntetését (a Polgári Magyarországért… sic!). Ez az a kormány, amely természetes és választott szövetségesünkkel, az Európai Unióval szemben hirdetett szabadságharcot, no meg a „saját bankunk", az IMF ellen, amely némi eufemizmussal megnevezve "furcsa gazdaságpolitikája" miatt kellő felügyeletet gyakorolt volna az egyébként kedvezményes kamatozású hitel lehetőségéért cserében.

Érthető a szabadságharc: azt a gazdasági rendszert, amelyből nézve az anarchia poroszos rendnek tűnik, nem volt lehetséges véghezvinni erős hitelezői felügyelet mellett, amely szankciók bevezetésével fenyegetett. Ez a harc az, amelynek célja csak addig követhető, hogy egy rezsim hatalmon kíván maradni. Függetlenül bármiféle szóvirágtól, legyen az keresztényi, polgári, antikommunista, hagyománytisztelő, családcentrikus, bármi efféle, csak egy dolog számított és csak egy dolog számít. Hatalomban maradni, élni a hatalom eszközeivel, bármi áron.

A szabadságharc lényege ma: megszabadulni szövetségeseink segítő kontrolljától, bármi áron.

A gyarmattá válásnak több módja létezik. Az a harcos fajta, amely létrehozta a gyarmatbirodalmak jelentős részét, katonai megszállással párosult. Létezett ezen felül katonai fenyegetésen és nyomásgyakorláson alapuló „gyarmati” sor is, mint Kínáé, amely ugyan megmaradt kvázi független államnak, mégis a számára kedvezőtlen megállapodások során át mód nyílott a kvázi gyarmati állapotának kialakítására és fenntartására. A klasszikus gyarmatbirodalmak szétesése után befolyási övezetek maradtak vissza, amelyek lassan-lassan alakulnak át, vagy további gyarmatszerű állapotba, ám olykor esetleg sikerül felülkerekedni a történelem során felhalmozódott hátrányos helyzeten.

Magyarország a második világháborút követően tartósan elveszítette függetlenségét. A kommunistának leplezett orosz érdekszféra részévé vált, amely az országot évtizedekre visszavetette, amely kiirtotta a lakosság jelentős részéből a polgári gondolkodás gyökereit is. Vitathatatlan: a kétségtelen modernizáció ellenére is, a történelmi viszonylatunkhoz, Európa nyugati részéhez képest számottevő relatív lemaradásba vetette a lakosság életszínvonalát a lehetséges folyamatokhoz képest. Tudható: Oroszország és az orosz gondolkodásmód eltér mindattól, amelyhez tartozni igyekezett Magyarország az elmúlt ezer évben. Oroszország már évszázadok óta törekszik nyugat felé, és bár úgy tűnik, a katonai megoldástól talán elállt, gazdasági értelemben jelen akar lenni: számára ma ez az eszköz áll rendelkezésre. Amikor Oroszország a földgázszállítások révén zsarolási potenciált kapott, meg is próbált élni hatalmával. Nyugat-Európa a rendelkezésre álló eszközeivel úgy tűnik, kicsúszott ebből a hurokból. A ma Magyarországa, pusztán a hatalmon lévő kormányzat hatalomféltése okán, félremagyarázva a magyar történelmi szabadságvágyat, éppen maga vonul az orosz érdekek elébe. Lehetne és kellene is üzletelni Oroszországgal, ám a kedvezményes kötvényvásárlásról felröppent hírek egészen más típusú "üzletet" sejtetnek.

Mi ad alkalmat arra, hogy – az egyelőre hevesen cáfolt hírek szerint – kedvezményes kamatozású pénzeszközökhöz juthassunk? Melyek azok a megfontolások, amellyel ez az ország közvéleménye, állampolgárai felé magyarázhatók? Egyáltalán próbálta-e valaki magyarázni, miért, hogy egy nyilvánvalóan a térségre fenekedő nagyhatalomhoz fordul a kormányzat, és miért nem a „saját bankunkhoz”, a saját közösségünkhöz, az Európai Unióhoz?

Ki adott minderre felhatalmazást ennek a kormánynak? Miért megyünk szembe saját közösségünk elemi stratégiájával? Ki hagyta mindezt jóvá? A nemzet stratégiai kérdéseiben, így ebben hol van az egyeztetés, a tervszerűség?

Mit kap ezért a kormány, mit kap ezért Orbán Viktor? Bennünket, Magyarország polgárait?

Ha egyszer valaki a hatalmáért eladná az országa és szövetségesei elemi érdekeit, azt miként nevezi a magyar nyelv?

A FIDESZ és a KDNP országlása, Orbán Viktor miniszterelnöksége napról napra egyre több, és egyre kevésbé visszafordítható károkat okoz, országlásuk tovább töri az amúgy is megroppant polgári öntudatot. A legrosszabb személyiségjegyeket hívja elő az emberekből, legyen az a megalkuvásnak finomított gyávaság, amely önkéntes áldozata ellenére a bukáshoz vezet, vagy legyen a talpnyaló cinizmus, amely saját honfitársai eltiprására vezeti némely polgártársunkat.

Így nem leszünk gyarmat, miniszterelnök úr? Nem kell, remélem, megélni azt, hogy Ön, aki olyan büszke szokott lenni ifjúkorára, mintha "egymaga" kergette volna el az oroszokat, most visszahívja őket!