Az immár egy éve hatályban lévő Alaptörvénynek, melyet köztudomásúlag gránitszilárdságúnak terveztek, a harmadik módosítása előtt állunk. Ez az úgynevezett gránitszilárdság kiérdemelt már néhány viccet, hiszen ennél gyakrabban módosított új alkotmányt aligha lehet találni szerte a világban. Talán a törvény szövegét gránitmintás lapra nyomtathatták, egyéb összefüggést nehéz a maradandóságáról ismert kőzet és a törvény között felfedezni.
Az alkotmány módosítására, illetve a módosítás beígért eseményeire rendre akkor kerül sor, amikor valamely törvény szövegének alkotmányossága már eleve vitatható. A „törvényalkotói” szándék világos: ha már bele van írva az Alaptörvénybe az érintett szöveg, akkor aligha vizsgálhatja annak alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság, hiszen ekkor azt a szöveget bírálná, amely alapján bírálnia kellene a szövegeket… stb, s így az alkotmánybíráskodás programozói „terminus technicus”-szal élve végtelen ciklusba kerülnének. Ezt az Alkotmánybíróság maga is felfedezte, legutóbb a 61/2011. számú határozatában ki is jelentette, hogy az Alkotmány és az Alkotmány módosítás szövegét nem bírálhatja „felül”.
Ám tegyük fel a kérdést a következőképp: mi van akkor, ha az Alkotmánybíróság előtt már járt, és alkotmányellenesnek tartott jogszabályt tenne a „jogalkotó” az Alaptörvény részévé, alkotmányosítva azt, és így kicselezni igyekezve az alkotmányossági kontroll lehetőségét?
Ilyenkor miért ne utasíthatná vissza az Alkotmánybíróság az érintett normaszöveg Alaptörvénybe írását, tekintettel arra, hogy a kérdéses jogszabály „ab ovo” alkotmányellenes volt, így fel sem merülhet annak alkotmányosítása? És erre egy nagyon komoly ok is felhozható, mégpedig az, hogy az Alkotmánybíróság döntése „erga omnes” hatályú, azaz hatálya mindenkire kiterjed. Kiterjed tehát rám, Önre, kedves olvasó, kiterjed minden magyar állampolgárra, és ennek révén magára az Országgyűlésre, a Kormányra, sőt, annak fejére, dr. Orbán Viktor jogász-miniszterelnökre is. Ezzel pedig az jár, hogy amennyiben tudottan alaptörvény-ellenes szabályt igyekezne a felsoroltak közül bárki beleírni az Alaptörvénybe, akkor a hatályban lévő Alaptörvény szellemiségével szemben, tehát
ALAPTÖRVÉNY-ELLENESEN JÁR EL.
Ha pedig az Alkotmánybíróság nem bírálja el magát a jelenséget, akkor maga a Taláros Testület is nyilvánvalóan az Alaptörvény megsértésében válik cinkossá.
És van itt még valaki, akinek szerepe lényeges a kérdésben, akinek aláírása nélkül a törvény hatályosulása nem képzelhető el. Szerencsénkre Magyarország Köztársasági Elnöke, dr. Áder János maga is jogász, így nyilván ő is megláthatja az alkotmánysértés szándékát. Bár neki azért nehezebb a dolga, hiszen az Alaptörvény S.) cikke (3) bekezdése szerint az Alaptörvénynek vagy annak módosításának csak aláírására van joga (vétó jogot ugyanis nem biztosítottak neki), mégpedig azt követően, hogy az Országgyűlés Elnöke aláírja, és megküldi részére.
Van ugyanakkor további jogköre is, hiszen az államfő kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Azaz, legalább a szavát fel kellene emelnie az ilyen túlkapások esetén, mivel megint csak az Alaptörvényre hivatkozva (C.) cikk, (1) bekezdés) a magyar állam működése a hatalom megosztásán alapszik. Az állam szó mögött itt a teljes államszervezetet, tehát többek között az úgynevezett központi állami képviseleti szerveket is magába foglalja, amely nem más, mint a központi képviseleti rendszer, maga a TÖRVÉNYHOZÁS.
Ez annyit tesz, hogy a törvényhozás működési zavarai miatt igenis szót kell emelnie az Államfőnek, mert ez Alaptörvénybe foglalt kötelezettsége.
Különösen igaz ez a választási szabályok esetében, hiszen – amint a közvélemény kutatások is nagyszerűen igazolták – az e törvény körébe tartozó regisztráció kérdésében 80%-osra tehető az elutasítók aránya. A választási eljárásról szóló szabályok pedig nem olyanok, mint például az adótörvények, amelyet rendre sokan nem szeretnek. A választási szabályok alapvető szabadságjogokat érintenek. Az ilyen arányú ellenvéleménnyel – ha már a Kormányunk tesz a választókra – a Köztársasági Elnöknek foglalkoznia kell!
És mint állampolgárnak, még egyéb alkotmányos kötelességei is vannak. Itt a C.) cikk (2) bekezdésére is gondolhatunk. Ez a normaszöveg így fogalmaz:
Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki köteles fellépni.
Örvendetes és megnyugtató lenne, ha az Elnök megtalálná ennek legmegfelelőbb módját.
Várjuk a fejleményeket, mind az Alkotmánybíróság, mind a Köztársasági Elnök részéről!
Boldog Új Évet, Magyarország!
