Az Alkotmánybíróság a Nemzeti Együttműködés Rendszere által kiszabott keretek között közismerten szűkebb hatáskörrel rendelkezik, mint korábban. Megszűnt számos olyan lehetőség, amellyel egyszerű állampolgárok, szervezetek minden további nélkül indítványozhatták egyik vagy másik jogszabály felülvizsgálatát. Megszűnt számos olyan jogköre az Alkotmánybíróságnak, amely alapján - nem kevéssé eufemisztikus megnevezéssel élve - a „törvényalkotó” tevékenységét azon melegében, vagy akár később is felül lehetett vizsgáltatni. Sorolhatók lennének még a változások, de most csak egy jogintézményre kíván blogunk összpontosítani. Ez pedig az alkotmányjogi panasz.
Az alkotmányjogi panasz nem új találmány, az 1989-ben módosított Alkotmány, és az Alkotmánybíróságról szóló törvény ezt a korábbiakban is szabályozta. Ez a jogintézmény megtalálható a jelen jogi rendszerben is. A jogosultak százával igyekeznek is élni evvel a lehetőséggel, mert nyilván jó okuk van rá: úgy érzik, hibás, alkotmányellenes döntés vagy jogszabály áldozatai lettek.
Ugyanakkor kétséges: valóban betölti-e célját az alkotmányjogi panasz az érvényes eljárási rend mellett?
Rendeltetése az lenne, hogy a szokásos jogorvoslati rendszer végigjárását követően, amennyiben az érintett panaszos valamilyen alkotmányellenes jogszabályt, alkotmányellenes eljárási vagy jogalkalmazási hibát vélelmez az ügyében, akkor egy meglehetősen szűk, 60 napos határidőn belül beadvánnyal fordulhat az Alkotmánybírósághoz panaszának elbírálását kérve.
Nem is lenne eddig lényeges probléma, hacsak az a részletváltozás nem az, hogy ezt az Alaptörvény 2012. január 1-i hatálybalépését követően csak kötelező jogi képviselet mellett teheti meg. Hatvan nap alatt, ha éppen nem volt az illetőnek ügyvédje, esetleg nem vállalja ügyvédje az Alkotmánybíróság előtti eljárásban képviseletét, vagy egyszerűen nincs rá pénze, kellemetlen helyzetbe kerül. Ügyvéd hiányában egy – esetleg – alkotmánysértő döntés kivizsgálatlan marad, vagy az alkotmányosság testén „nem gyógyul egy seb”, ha épp egy jogszabály alkotmányellenessége miatt fordult volna az ügyfél a Testülethez.
Ebben az esetben – amennyiben a panasz valóban alkotmánysértést fedne fel – a jogrendszer hibájának kiküszöbölése elmarad, pusztán, mert az illető panaszos nem jutott jogi képviselőhöz.
Tegyük fel azt az esetet, hogy talál jogi képviselőt. Elkészül az alkotmányjogi panaszbeadvány, bekerül a Testülethez. Az Alkotmánybíróság Főtitkára az ügy érdemi vizsgálata nélkül átnézi a beadványt, hogy az elbírálás akadályát képező formai és tartalmi hiányok nem állnak-e fenn, nincs-e egyéb gátja az eljárásnak, és ha kell, a hiányosságok pótlására szólítja fel a panaszost. Itt jellemzően meghatalmazások, okiratok pótlására kerülhet sor, vagy ha a beadvány olyannyira nyilvánvalóan nem az Alkotmánybíróság ügykörébe tartozik, akkor ebben a körben utasítják el a beadványt. Tegyük fel, hogy a fentieknek mindenben megfelel a beadvány, és az ügy tovább jut ezen a grádicson is.
Ekkor kerül, hosszú hónapokkal később az alkotmánybírák elé az alkotmányjogi panasz, mely első körben egy befogadhatósági vizsgálat alanya lesz.
És itt jön az, ami miatt a témát blogunk elővette.
Az Alkotmánybíróság, élve az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény felhatalmazásával, hiánypótlás lehetősége nélkül elutasíthatja a panaszt, ha nem találja kellően határozottnak. Azaz, amennyiben akármilyen homokszemet észlel, vagy vél észlelni a beadványban, a gépezet csikorogva megáll, és kiad egy megfellebbezhetetlen végzést arról, hogy a panasz tárgyát nem tudta megvizsgálni a Taláros Testület. Megfellebbezhetetlen, tehát az értelmezés tisztázásának lehetősége nélkül elhal a panaszos ügye.
És ezen a ponton joggal tesz fel kérdéseket az érintett:
- Hát ha nem érti pontosan az Alkotmánybíróság, mit is kérek, ugyan, miért nem kérdi meg? Várok már egy éve arra, hogy kiderüljön: valamit nem tart határozott kérésnek? És mi lesz az alkotmányossággal? Az nem számít!?
- Hát nem az a célja ennek a testületnek, hogy az alkotmányellenességgel foglalkozzon elsősorban, és az érdekelje, hogy a beadvány mögött van-e alkotmányellenes eljárás vagy éppen jogszabály?
És ilyenkor szokott az állampolgár további, plebeiusi kérdéseket is feltenni, például így:
- Hát nem a panasz mögötti, az Alaptörvény szellemiségén esett csorba kijavítása a lényeg? Vagy azért tartunk immár tizenöt, miniszteri fizetést meghaladó havi jövedelemmel, gépkocsi használattal, ki tudja miféle egyéb járandóságokkal bírákat, hogy mondvacsinált okokra hivatkozva lerázzák magukról a munkát, meghagyva ezzel az alkotmányellenes eseteket?
- És ha nem értenek valamit, nem kérdeznek, hanem papírgalacsint készítenek a beadványomból és bedobják a fonott iktatóba, a kosárba? Kinek tartanak engemet? A kutyájukkal sem bánnak rosszabbul! Stb.
Blogunk úgy tartja, hogy ezek, az állampolgár szintjén megfogalmazódó kérdések olyan természetűek, amelyek a jogbiztonságba, magába a jogrendszerbe vetett bizalmat ássák alá.
Ha csak azért szabályozta így a jogalkotó (sicc!), hogy mentesítse a bírákat a terhek alól, az nagyon komoly baj.
Ha nem, akkor nem inkább több bíróra lenne szükség? Vagy erősebb, a bírók mögötti háttérszolgáltatásokra?
Szerencsés lenne a nagy törvényhozási hajszában kis figyelmet szentelni egy ilyen kérdésnek is, mert sok múlik, sok múlna azon, ha a jogállamiság egyébként fontos szervezete nem bürokratikus akadályokra hivatkozva mellőzné azon kérdések vizsgálatát,
amiért valójában létezik.
