Az elmúlt napok történései nagy jelentőségűek, különösen fontos az Alkotmánybíróság választójogi eljárásról szóló törvényt érintő döntése. Ebben az Alkotmánybíróság, ha későn is, de merészelt szembefordulni a hatalommal az alkotmányosság mentén, élve jogával, miszerint igenis módjában áll akár az Alaptörvény szövegének vizsgálata. (Az elnöki beadvány idején még az Alaptörvény része volt az Átmeneti rendelkezésekről szóló rész, amely a regisztrációt magát tartalmazta) Ezen a ponton a közvélekedésben is megosztottság mutatkozik, komoly vita alakult ki, mert sokan gondolják azt, hogy az Alkotmánybíróság csak és csakis az Alaptörvény szövege alapján, azt gránitszilárdságúnak tartva járhat el, és így magát az Alaptörvény szövegét nem vizsgálhatja. Sokan gondolják ezt így, holott a világon számos alkotmánybíróság igenis vizsgálja magát az alkotmányt is, mert az írott norma mögött létezik valami többlet: az alkotmányozók jó vagy rossz szándékától lényegében függetlenül ott vannak azok bizonyos alapelvek alapelvek, amelyek visszájukra nem fordíthatók, amelyek fényében igenis vizsgálat tárgyát kell képezze akár az adott alkotmány is.
Ezek pedig azok az értékek, amelyek a szabadságjogokkal kapcsolatban a jogfejlődés során megfogalmazódtak, kiteljesedtek, a nyugati demokratikus fejlődés alapjaivá váltak, akár szerződésekben, akár más országok alkotmányjogi gyakorlatából analógiát vonva levezethetők. Az Alkotmánybíróság tegnapi döntését megalapozó érvelésében is láthatunk ilyet, amikor az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára utal (az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján), vagy amikor az indokolásában a korábbi két évtized döntései közül utal azokra, amelyek a nemzetközi joggyakorlat tanulmányozásán alapultak, fenntartva emellett azt is, hogy a nemzetközi gyakorlatot önmagában nem tekinti meghatározónak a döntései során. Nagy jelentőségű a további döntések gyakorlata szempontjából az is, hogy a „köztársasági Alkotmány” alapján hozott korábbi döntésekre is hivatkozik az Alkotmánybíróság.
Aggasztó ugyanakkor egyik-másik alkotmánybírói különvéleményben megfogalmazódó szemléletmód, amely gyakorlatilag formalista módon, a lényegi kérdések eljárásjogi kérdések mögé sorolásával az alkotmánybíráskodás tartalmi tevékenységének elsorvadása felé mutat. A jelenségre már korábbi bejegyzésben utaltunk, akkor kifejezetten az alkotmányjogi panaszok kapcsán. Most ugyanezt érhetjük tetten, amikor a „miért ne vizsgáljuk a normaszöveget” kérdést járják körül alkotmánybírák különvéleményükben, és ennek kapcsán fogalmaznak meg sarkos elutasítást.
Maradjon inkább alaptörvény-ellenes?
A tegnapi döntés feletti megnyugvásba az előbbiek miatt egyfajta borúlátás is vegyül. A formalista szemléletmód, az Alkotmánybíróságon belüli, az alaptörvényi szöveg zárt értelmezésére irányuló törekvés kétségessé teszi azt, hogy a 2013. év első döntése iránymutató legyen az Alkotmánybíróság további tevékenysége, vagyis a feladatához való újólagos felemelkedése tekintetében. 2010. óta a Testület bénultsága látványos, korábbi lényeges kérdésekben hozott döntéseinek különvéleményeiből ez jól lemérhető. Csak bízhatunk abban, hogy az alkotmánybírák egyenként is átérzik a magyar demokrácia működésében játszott szerepüket, és újra az Alkotmányos Rend papjaivá emelkedek.
(kép: innen)
