Nem mindegy, ki hív együttműködésre, ki hív az asztalához, mert akitől tartunk, ahhoz nem megyünk el szívesen. Ugyanez érvényes a szövetségi politika területén is. A katolikus szentmise liturgikus szövegrészletéből kölcsönzött és átalakított cím nyilvánvalóan erős hasonlat, de a mai magyar politikai helyzet, az erős kétharmados parlamenti többségével visszaélő kormányzat leváltásához ugyancsak hiteles meghívás szükséges. Olyan meghívásra van szükség, amely az Orbán-rezsimet elutasító, de legalábbis el nem fogadó társadalmi szegmens egybegyűjtésére alkalmas. Egybegyűjtésére, mert a választási törvény módosításai nem teszik lehetővé a kalandvágyó magányos harcosok, akár szuperhősök, vagy kommandók harcba szállását.

Amint október 23-a óta tudjuk, létezik már egy ilyen szövetségi próbálkozás, amely civil mozgalmakon keresztül, mértéktartó, de céltudatos elvek megfogalmazásával, és sokak számára elfogadható személyiség vezetése mellett igyekszik megszólítani a választókat. Kifejezett célja a bal és jobboldali, Orbán Viktor kormányát elutasító, a demokratikus jogállamot helyreállítani akaró állampolgárok szavazatának tömbbé olvasztása, hogy kellő erő álljon rendelkezésre a dezorbanizálás feladatának véghezvitelére.

2012. novemberének utolsó hetében indult meg egy másik szövetségi kör kialakítását célul tűző mozgalom: az MSZP ellenzéki kerekasztal alakítására tett felhívást. Tette ezt oly módon, mintha nem lenne a téren más, és csak az ő előlépésükre várna a közvélemény.

Képzeljünk egy határozott irányba tartó kis színes flottát, amelynek élére kívánna állni egy tanker. Órmótlan kormánymozdulatokkal a kis flottát legázolja, hogy majd kimentse a vízbe pottyantakat. Rummal kínálja majd őket, hogy aztán a kishajókat maga után kötve, a saját feje szerint menjen előre. Kérdés, így akarnak-e céljukhoz jutni a kishajók is?

Ma Mesterházy Attila Szövetség a változásért jelmondattal tette közzé honlapján az együttműködés elvi sarokköveit. Kétségtelen, értékesek a gondolatok, sokukkal egyet lehet érteni, ki-ki talál benne szimpatikusat is, elfogadhatatlant is, beállítottsága szerint.

De térjünk visszatérve a címben idézett kérdéshez, ki lenne boldog, ha az MSZP szólítaná meg, hogy szövetségre hívja? Aligha gondolhatja jelenleg bárki komolyan, hogy az Orbánból kiábrándult, az általa csak a látszat kedvéért megtartott, ám valójában félredobott konzervatív értékeket követő állampolgárok tolonganának ebben a szövetségben. Az MSZP ma hiába jelentős párt az ellenzékben, vezető szerepe a jelen rendszer fennmaradását biztosítaná. Ma konzervatív gondolkodású választópolgárok aligha csatlakoznak egy MSZP vezette szövetséghez, és ez egyhamar nem fog megváltozni.

A párt vezetői körébe tartozóktól ezen kívül elhangoznak olyan nézetek, amelyek a demokrácia értelmezésének sajátos reprezentációi, és amelyek legkevésbé sem a modern szociáldemokrácia, vagy általában a demokrácia elképzeléseihez igazodnak. Ezek egyeznek a párt álláspontjával is? Nem kell az ilyen megnyilatkozásokkal kezdeni valamit?

Többször kitértünk már arra, hogy az összefogásnak olyannak kell lennie, amelyben a direkt pártideológiák a háttérbe szorulnak, és amely szerint a legfontosabb kérdés az alkotmányos rend, a jogállam és a demokrácia helyreállítása.

Alkalmas lenne-e tehát a vezető szerepre jelenleg az MSZP? Blogunk azt a véleményt osztja, amely szerint nem.

Ma az MSZP, akármekkora szervezettel rendelkezik is, ugyanolyan kis, színes hajó, mint a többi, ugyanazon öbölbe kíván hajózni, mint a többi. Ám flottakapitánynak nem alkalmas, mert nemrég még zátonyon állt, és akárhogy is nézzük, a flotta sok hajókapitánya szerint másokat is zátonyra futtathat.

Korábban írtunk már erről, blogunk véleménye szerint tényleges önkritikára és megújulásra lenne szükség az MSZP-ben, hogy majd egyszer, később talán flottakapitány lehessen egy szövetségben. Addig a hajóraj érdekében cselekedve meg kell szolgálnia a tiszteletet.

Borzasztó nagy a kísértés, ez valahol érthető, hogy valamely párt az dezorbanizáló mozgalom élére álljon. De borzasztó nagy a veszély, hogy direkt ideológiával csak a kétpólusú politikai iszapbírkózás tere nyílik meg újra, azé, amely a XXI. Évszázad első évtizedét Magyarországon megpecsételte. A kétpólusú politizálás ma a gyűlölet két pólusát termeli újra.

Olyan kormányváltásra van szükség, amely a pluralizmus talaján összeálló együttműködés gyümölcse lesz, amely a mérsékelt politikai irányzatok teljességét igyekszik átfogni, és nem maga alá gyömöszölni, hanem egybehívni akarja őket. És nem elég, ha ezt hallja a közvélemény, de el is kell hinnie.

Nemzetünk jövőjét ma az Orbán-rendszer fennmaradása fenyegeti, de fenyegeti az is, ha legyőzetése után a kétpólusú, megosztott társadalom önpusztítása marad fenn.