A dezorbanizálást célul kitűző csoportok valamilyen választási formációvá váló önszerveződése folyamatban van, nem is evvel igyekszem foglalkozni most. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy milyen reakciók várhatók a kormányzat részéről.

Küzdelemre hangolt miniszterelnök aligha fog valaha is tárgyalni ellenzékével, hacsak nem a legutolsó pillanatban, amikor már nincs lehetőség megegyezésre. Nagyon kell nyerni, hogy sokáig hatalomban maradjon csoportja, tartotta a választás előtt, ám bukása esetén e meglátásának teljes ellentettje állhat elő, azaz nagyot fog bukni, hogy soha többé vissza se tudjon térni.

Minthogy küzdelemre szakosodott (nem gondoltam, hogy létezik erő-szak is az ELTE jogi Karán), láthatóan megkezdte a védekezést. Átalakítja a terepet, erődít, igyekszik pusztítani az ellenfél morális erejét és ha kell, esetleg a felperzselt föld taktikájához nyúl.

A választási rendszer eltorzítására tett lépései ismertek. Ismert vélekedés az is, hogy alig várja az alkalmat a Nemzeti Bank megszállására. Sajnálatos, hogy úgy tűnik, ebben nem tudja, vagy nem hajlandó senki megállítani. Az ellenzék hatalmon kívül lévén eszköztelen, a nyugat be nem avatkozási politikája miatt ugyancsak, párton belüli ellenzéke meg, ha van is egyáltalán, a pártszervezet mélyén rejtőzik valahol. Nagy változásnak kell történnie ahhoz, hogy beszakadjon a kormánypárt, és belső reform állítsa meg az őrületbe hajló rombolást, reformnak álcázott dilettantizmust, amely a fényes szelek időszakának politikájára emlékeztet. (Olvashatunk arról, hogy miféle gazdasági jövőkép rejtőzhet a kormányzat elképzelései között)

Jelenlegi mumusa, az ellenzéki összefogás legjelentősebb személyisége, Bajnai Gordon, akit lejárató kampánnyal igyekszik ellehetetleníteni a hírek szerint. Természetesen lehet próbálkozni, megfelelő védelmi stratégia nyilván készül ez ellen.

Másik mumusa maga az összefogás. Biztos vagyok abban, hogy lesznek, vagy már vannak is olyan szervezetek, amelyek belülről igyekeznek majd bomlasztani az ellenfél szövetségi rendszerét. Láthatóan igyekszik a kormányzat civilnek mondott, érezhetően végtelenített anyagi lehetőséggel rendelkező szervezetek útján betörni abba a médiatérbe, ahol ma a dezorbanizálásért kialakuló összefogás van jelen. Igyekezni fogja tematizálni a közbeszédet ezen a félen is, hogy a megosztást, és ezzel az ellenzék alulmaradását eredményezze.

A gazdasági hatalom köre kezébe került. Erőforrásai kimeríthetetlennek tűnnek (mindaddig, amíg bukása nem lesz nagyon valószínű). Kezében lesz a nemzet tartaléka is, amennyiben nevezhetjük ilyen patetikus módon a Nemzeti Bank valutatartalékát. És tulajdonképp itt jönnek azok a veszélyes szcenáriók, amelyek esélyét nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Orbán Viktor október 27-én bejelentett önkormányzati adósság átvállalása után most, november 10-én került a hírekbe, hogy a felsőoktatás adósságait is átvállalja az állam. Ezen a héten kerültek a közbeszédbe azok az intések, amelyek az átvállalt adósság esetleges nem visszafizetéséből következhetnek. Ez lenne az államcsőd. Ami ijesztő, az a miniszterelnöki reakció: nem utasítja vissza a lehetőséget, nem vállal a kifizetés tekintetében elkötelezettséget, hanem pusztán távolabbra helyezi az adósságátvállalás pontos mértékét. Ebből arra lehet következtetni, hogy igenis megfontolás tárgya lehet a csőd lehetősége. Erre bármikor módja nyílhat, hiszen előállította azt a helyzetet, hogy a hitelező futhat a pénze után, és az adós diktál. A Bankszövetség korábbi kokijai után még begyűjthet egyet-kettőt, a pávatáncnak nevezett szimpla sunyi időhúzás pedig fegyverré teszi Orbán kezében az államcsőd lehetőségét. Tetszése szerint, akkor dobhatja be a bombát, ha már nincs más esély a túlélésre, vagy mert kiúttalanná válik a helyzet, vagy a választás – ha ez még értelmezhető kifejezés marad egyáltalán – reménytelennek tűnne számára. 

Túszhelyzetbe kerülhet az ország.