A múlt héten fellázadt a "romkocsmák népének" utánpótlását nyújtó társadalmi réteg: az egyetemi hallgatók közössége. Emlékezetes, hogy a keretszám csökkentéssel egyidejű támogatáscsökkentést nem tudta ellensúlyozni az orbáni retorika, valamit a ködös Matolcsy megnyilatkozások sora – utóbbi nem csak a jövőt tekintve ködös, és ez azért aggasztó -, miszerint az ország legnagyobb kincse a tudás, utalva itt a nyílt színi trepanációban jeleskedő elődeinkre. Egy pillanatra megtorpanva itt, korántsem tiszta a hátramaradt források szerint, hogy a magyar agysebészet pontosan mi célt szolgált és milyen eredményeket ért el, továbbá mekkora halandósággal jártak az efféle beavatkozások. Egyébként nagy sikere lehetett a fejfájás elmulasztásának egy kilátásba helyezett operációval, a többségnek ösztönösen elmúlna a főfájása manapság is egy beígért műtét hallatán. Utalhatunk itt az előbbivel analóg eljárásra, a köhögés ricinussal történő gyógyítására: aki kezelés alatt áll, nem mer majd köhögni.
De folytassuk az események sorát azzal, hogy Orbán Viktor, akire mindenki úgy vár, mint a messiásra, lévén ő oldhatja meg egymaga a súlyos problémákat a felsőoktatás háza táján, különös látogatást és találkozókat tartott szombaton. Igazán nem dramaturgiai célzattal, de megint ki kell vonjuk az olvasót az írás fő sodrából, és utalnunk kell ezen a ponton az egykori szarkasztikus definícióra: a szakszervezet létének célja az, hogy harcoljon a végsőkig mindazon problémák leküzdéséért, amelyek nélküle nem léteznének. Alighanem elmondható ez Orbán Viktor tudatos vagy tudat alatti motivációiról is. Túl azon, hogy a felsőoktatás helyzete nem tavaly, vagy épp tavaly előtt lett erős kritikára érett, tagadhatatlan, hogy az utóbbi időszakban nyilvánvalóan válságos helyzetűvé vált. Az egyeztetések elmaradása, az erőből „átvitt” döntések sora (uramisten, micsoda erőfeszítés kell egy minősített többségen átvinni az akaratot, be sem vonva az érintetteket…!), a sorsrontó fűnyíró elv kombájn szintre emelése az Orbán Viktor nevéhez köthető kormányzatnak, vagy talán jobb szó: vezérlésnek a következménye. Igyekezvén visszatérni a fő sodorba, a héten több egyetemi „séta” is lezajlott, a kormányzás jelképes helyszíneit látogatva meg, iskolai sztrájkokkal fűszerezve, a rektorok támogató megnyilvánulásával. Ám az oktatáspolitika pápa-asszonyának (ez esetben fiúsítva) álláspontja rendíthetetlen maradt. A kormány nem változtat a felsőoktatási politikáján, a diákok alighanem rosszul értették a bölcs intézkedéseket, talán azok kommunikációjával volt aprócska hiba. Utóbbi egyébként igaz lehet. Amennyiben a politizálást nem a hazudozás gyakorlatának, hanem a kompromisszumok művészetének tartjuk, feltűnhetett a kommunikációs hiba mindannyiunknak. Függetlenül attól, hogy mennyire támogatható a diákmozgalmak minden követelése, egy dolog biztos: a hallgatók őszintén és szenvedélyesen mentek neki a kormányzatnak, amely össze talált rezzenni.
És megtörtént a csoda! (itt már előre gyanakodhatunk, s amint meglátjuk, okkal)
Orbán Viktor találkozott a diákokkal! Ez természetes is. Egy jó miniszterelnök meghallgatja a véleményeket, figyel az érintettek panaszára. Mondjuk, az okosabbja a döntés meghozatalát megelőzően. Igaz, sajnos nem tudott megjelenni ott, ahol igazán jelentős számban várták, a Műegyetemen például, ahová egy nyápic helyettest sem tudott elküldeni. (Emlékezetes, hogy Bokros Lajos ’95-ben kiment a hallgatók közé, hogy megpróbálja elmagyarázni tandíj javaslatának értelmét és okait) Orbán Viktor nem volt ennyire talpraesett, pedig az igazi csatárok végigfutják a pályát, ha labdát szereznek. Ő videó üzenetben folytat párbeszédet. Abszurd! Foci hasonlattal érve: ő csak a Replayben futja le az ellenfelét. No, akkor hol találkozott a mi miniszterelnökünk a diákokkal? Hát az orbáni világvégének határépületben: a romkocsmában (olyan ez, mint a kacsalábon forgó vár, ahol a hétfejű sárkány lakozik). Oda ment tehát, ahol a félhomályban mereng a jövő értelmisége. És ott találkozott az egyelőre meghatározatlan személyazonosságú diákokkal. Merthogy ekképp vélt eleget tenni a Műegyetemre invitáló meghívásnak… Talán eltévesztette a címet. Egyeztetett velük valamiről, amire egyébiránt tízezres megmozdulást szervezni képes diákszervezetek léteznek. Nem velük kellene összefutni, esetleg megadva a tiszteletet, mondjuk az irodájában? Az előbbi alapon megkérdezhette volna érintett gyermekeit is, akik nyilván tolmácsolták volna legjobb ismereteik szerint az oktatáspolitika bajait, amit saját bőrükön is nyilván tapasztalnak. Működik Orbán ösztönös taktikája, az oszd meg és uralkodj elv. De célt ér-e ezzel? Visszamennek-e a diákok az utcáról, megnyugszanak-e a kommunikációs gáztámadás eredményeképp? Aligha.
Ha már egyeztetés, tulajdonképp mire van az apparátus, a minisztérium, ha nem arra, hogy egyeztetéseket folytasson az érintettekkel, azok választott, de legalábbis elfogadott képviselőivel? Ki ez az ember, aki romkocsmában dönt, úgy téve, mintha mások hibáját kijavítani hivatott „jóbácsi” lenne, miközben tudottan ő alakítja ilyenre a rendszert?
A mozgásvihar mindig bajról árulkodik. Tapaszokat kell elhelyezni a látszat megőrzésére a felfakadó sebeken. Általálkozókon kell felmutatni álegyeztetéseket, álkompromisszumokat kell kötni. Lehet, hogy az álvilág miniszterelnöke sem igazi. Nem is tudom már, ki írta az ÉS-ben, Pauer Gyula nem régen történt halála kapcsán, hogy az általa és művésztársai által kiötlött és művelt pszeudo a magyar kormányzásban napi alkalmazásban áll.
Nagy a baj, blogunk - sokak véleményével egyezően - nem győzi ismételni, hogy napról napra több kárt okoz a jelenlegi kormányzat, a jelenlegi rezsim, és nem csak a közeli, hanem a hosszútávú esélyeinket is kockára teszi.
Leváltásuk mindenórás feladat.
